Ajánlott link: http://kozelharc-kezitusa.hu/
A katonai közelharc és a kézitusa
A közelharc: „A történelmi időkben az ellenség teljes megsemmisítésének egyetlen módja. A szemben álló felek főerői döntő összecsapásának legjelentősebb mozzanata, a küzdő felek szűk térben rövid idő alatt végbemenő hideg fegyverekkel vívott kézitusája” A kézitusa: „A kézitusa fogalmán a közelharc olyan speciális fajtáját értem, melynek során a változó közegben, gyakran szélsőséges körülmények között test – test elleni pusztakezes vagy hideg fegyverrel végrehajtott küzdelem folyik, amelynek a célja az ellenség legyőzése és a túlélés”
Dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes
Katonai közelharc oktatása
A katonai közelharc iránt érdeklődők és a fegyveres testületek tagjainak kínáljuk a szakembereink által vezetett különböző szintű képzéseinket.
Az oktatás célja
A fegyveres testületeknél a parancsnoki állomány és a végrehajtó állomány magas szintű katonai közelharc ismeretek birtokába jusson. Ezáltal a feladataik ellátása során a halálos és a nem halálos fegyverek alkalmazásán kívül a közelharc technikáit is ismerjék, és a szituációk függvényében alkalmazni is tudják.
Katonai közelharc oktatása
Az oktatást magas szintű katonai és közelharc képzettséggel, hazai és külföldi tapasztalatokkal rendelkező szakembereinkkel hajtjuk végre a megrendelő igényei alapján összeállított tematika szerint.
A katonai közelharc során alkalmazható eszközök használatának oktatása
- szurony,
- gyalogsági ásó
- karabély+szurony
- bot,
- szükségeszközök.